logo_header

STU Repülés-technológiai
Felületkezelő Kft.

Magas műszaki igényeket kielégítő, felületkezelésre szakosodott állami tulajdonú vállalat

Nap
Óra
Perc

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft.

Bemutatkozás

Az STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft. 2019 végén alakult elsődlegesen abból a célból, hogy a Magyar Állam és az Airbus Helicopters közötti megállapodásoknak eleget téve felületkezelési szolgáltatásokat nyújtson a Magyar Állam és az AIRBUS Helicopters új alapítású, helikopteralkatrész-gyártó vegyes vállalatának (AIRBUS Helicopters Hungary Kft. vagy AHH), illetve a térség más iparvállalatai számára.

2020-21-ben a későbbi tevékenységek és operáció előkészítése zajlik. Az STU tervezetten 2022 Q2/Q3-ban kezdi meg gyártói tevékenységét. Eddig a pontig a szükséges szerződések értelmében párhuzamosan folyik az épület tervezése és kivitelezése, illetve a folyamatok és műszaki berendezések tervezése, majd gyártás megkezdése előtt azok összeszerelése, próbaüzem megkezdése, kvalifikáció. Ezt követően indul a sorozatgyártás.

Az üzemcsarnok tervezetten Gyulán a AHH közvetlen szomszédságában kerül felépítésre, így biztosítva a gördülékeny együttműködést.

Jelenleg az STU számára az AHH várható megrendelései jelentik a kihasználtság alapját a megmunkált helikopter alkatrészek felületkezelési és festési igényeivel, azonban már több potenciális partnerrel folyamatban vannak tárgyalások a meglévő kapacitások értékesítéséről, illetve a bővíthető kapacitások lekötéséről.

Az STU Kft. elsősorban nagyobb hozzáadott értékű, különleges vagy komplex felületkezelési megoldásokat kereső iparvállalatok számára tervez hosszútávon felületkezelési szolgáltatásokat nyújtani elsősorban galvanizálást és festést. Ennek következtében magas minőségű és részben automatizált, illetve integrált gépek kerültek betervezésre, amelyeket bonyolult és nagy hozzáadott értékű folyamatok használnak majd ki. Ezekben az iparágakban alacsony a hibatűrés a késztermékek iránt, magas az elvárt minőség.

Az STU több tanúsítvány megszerzését is tervezi, többek között a légiiparra vonatkozókat:

ISO 9001, 14001, NADCAP/EN/AS/JISQ9100, IPPC hosszútávon, gyárépület üzemeltetéséhez szükséges mindenkor irányadó jogszabályok, felületkezelési speciális REACH rendelet.

A társaság hosszú távú stratégiája, hogy egy minél magasabb jövedelmezőségű, jól működő, magas kapacitáskihasználtsággal és minőségi sztenderdekkel működő, több ügyfelet kiszolgáló felületkezelő üzemmé váljon. Ezzel Magyarországon a komplex (pl. légiipar, védelmi ipar, autóipar) iparágaknak beszállító, meghatározó felületkezelő piaci szereplővé tud fejlődni a régióban.

Rövid távon ehhez az üzem terv szerinti megépítése szükséges. Stratégiai szempontból kritikus a megrendelő(k)től megkívánt technológiának megfelelő, határidőre elkészülő kapacitások költséghatékony kiépítése, illetve ehhez a hatékony gyártási folyamatok megfelelő kialakítása és hozzárendelése. A STU Kft. a beruházási költségek optimalizálása keretében a szükséges és elégséges műszaki tartalom megfelelő minőségű beszerzésére törekszik.

Teljeskörű felületkezelés

Tevékenységek

Az STU üzemet a repüléstechnikai alkatrészek magas műszaki igényeket megkövetelő felületkezelésére terveztük. A különböző sorok és berendezések telepítésére a 4 000 m² – es gyártó üzem ad lehetőséget. Egyedi, kis szériás, valamint tömeg gyártásra is fel vagyunk készülve. Technológiai szempontból két fő területre oszthatjuk az üzem tevékenységét:

Galvanizáló és felületkezelő sorok

A galvanizáló és felületelőkezelő mártó sorokon az alábbi technológiák kerülnek telepítésre:

Valamennyi mártósor automata rendszerben fog működni. Csak az alkatrészek felfüggesztését és leszedését végzik kézzel.

A mártó sorokon az alumínium és ötvözetei, alacsony ötvözésű acél, ausztenites, martenzites, ferrites acélötvözetek, réz, titán, magnézium alapanyagból gyártott alkatrészek mind tömeg-, mind függesztett áruként kezelhetők.

Az üzemben rendelkezésre állnak majd szabad területek, ezeken új igények esetén lehetőség lesz más technológiák és sorok telepítésére is.

A folyamatok során keletkező szennyvizek kezelése automatikus, számítógép-vezérlésű, kézi beavatkozást csak az iszapkezelés, karbantartás és vegyszerfeltöltés igényel.

Festő üzemrész

A bevonatok optimális előkezelésére álló technológiák:

A festő üzemrészben különböző szerves bevonatok (oldószeres, diszperziós) átmeneti korrózióvédelmi anyagok, korróziógátló alapozó (wash-primer, epoxi-bázisú) és fedőfestékek (poliuretán, akril), műanyag-bevonatok, súrlódást csökkentő rétegek felhordására lesz mód, a vevői igények szerint. Lehetőség lesz magas esztétikai igényű bevonatok készítésére is. A szerves bevonatok magas tapadási szilárdságának eléréséhez, alapanyaghoz illesztett konverziós réteg felvitele javasolt. Ez a művelet a mártósoron történik.

A bevonatok felhordására és szárítására két db kombinált, festő – szárító (max. 80°C-ig) kabin áll majd rendelkezésre. A speciális keményítési, térhálósítási igényekhez (340°C-ig) két villamos fűtésű beégető kemence is telepítve lesz.

Tervezett, későbbi letelepítésre váró technológiák: Zinc plating, Zinc flaking, Ónozás, Barnítás.

A festési műveletek során keletkező oldószergőzök környezetbe jutásának megakadályozását, megkötését aktív-szenes szűrők biztosítják.

Learn All About Our Attorneys

Meet The Partners

Brian Lewis

Founding Partner

Chas R. Walker

Partner

Christy Mullen

Partner

01

learning about all your legal issues

Lorem ipsum dolor sit amet of, cotns ctetur all of the adip scing sed do eiusmod dunt.

02

Pair you up with the Perfect Attorney

Lorem ipsum dolor sit amet of, cotns ctetur all of the adip scing sed do eiusmod dunt.

03

Fight For You in Court

Lorem ipsum dolor sit amet of, cotns ctetur all of the adip scing sed do eiusmod dunt.

we will assist you in any issue and conflict

Lorem ipsum dolor sit amet, conetur adiping elit Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

What People Say About Us

Client Testimonials

You Deserve One Of Our Best Lawyers

with 35 years of law experience

We have lots of experience

Case Studies

Lépjen velünk kapcsolatba

Kapcsolat

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság

Felületkezelő üzem: 5700 Gyula, Asbóth Oszkár utca 4.

Adószám: 27282568-2-51

Irodavezető: dr. Mihályi Erzsébet

Koordináták (DD):
46.640999, 21.248963

Bejelentővonal

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény és a köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszeréről szóló 339/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján a megfeleléssel, integritással kapcsolatos bejelentéseket a bejelentovonal.stu@etk-rt.hu email címen lehet megtenni, amelyet a független tanácsadó anonimizálva kezel.

logo_header

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatban olvasottakat!

Közérdekű adatok megismerése

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26-31. §-ai alapján az STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft. kezelésében lévő közérdekű adatok megismerése iránt bárki igényt nyújthat be az office@stu.co.hu e-mail címen.

Adatvédelmi felelős:
dr. Mihályi Erzsébet

Vezető, testületi szervek

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 

Ügyvezető:
Pálinkás Róbert Gusztáv

Felügyelőbizottsági tagok:

Fukker Gabriella FB elnök

dr. Gyurcsa Éva FB tag

Sebők Roland FB tag

Tulajdonosi struktúra

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 

N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság 100% tulajdonos

Cégadatok

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 

Székhely: 5700 Gyula, Asbóth Oszkár utca 4.

Cégjegyzékszám: Cg.04-09-016065

Adószám: 27282568-2-51

Bejegyezve: 2019.12.19.

Cég főtevékenysége: Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése.

Számlavezető bank:
UniCredit Bank Hungary Zrt.

Pénzforgalmi jelzőszám:

10918001-00000109-77240002

10918001-00000109-77240019